gyógyító ásványok

Gyógyító ásványoknak nevezünk minden olyan követ, amelyeknek a kristálygyógyászat pozitív hatást tulajdonít pszichológiailag, mentálisan, érzelmileg és nem utolsó sorban fizikailag. A kristálygyógyászat azon az elképzelésen alapul, hogy minden élő és élettelen szervezet, illetve anyag hat egymásra. Ilyen értelemben a gyógyító ásványok azért hathatnak az emberi testre, mert ugyanolyan rezgésű anyagokat találhatóak bennünk, mint amilyenből felépültek. A gyógyító ásványok napjainkban leginkább ékszer formájában alkalmazhatóak, igényesen, szépen kidolgozott egyedi ékszereket találunk, amelyek mind – mind jótékonyan hatnak a szervezetre. Ezeknek a gyógyító ásvány ékszereknek fontos az életben maradásuk, hogy erőteljesen ki tudják fejteni jótékony hatásukat a szerveztre és lélekre. Van pár dolog, amit megtehetünk annak érdekében, hogy gyógyító ásványunk minél tovább szolgáljon minket.

Mindjárt az első ilyen a rendszeres tisztítás. Tisztítsuk meg rendszeresen tiszta hideg vagy langyos, csapból folyó vízzel. Ezt hetente is megtehetjük, így lemosva a port és eltávolítva a közben esetlegesen rákerült negatív energiákat is. Óvjuk a közvetlen, erős napfénytől, mivel egyes kövek erre nagyon érzékenyek, mint például a rózsakvarc, a türkiz, korall. Figyeljünk arra is, hogy fürdésnél ne viseljünk ásvány ékszert, hiszen a vegyszeres víz nem tesz jót az ásványnak, veszíthet az erejéből. A gyógyító ásványok akkor tudják erejüket a legintenzívebben kifejteni, ha tisztán tartva viseljük magunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük